Jótékonysági koncert

Alapítványunk együttműködésével Magyarország egyetlen gyermek Show Kórusa születésnapi Gála műsort szervez, mely egyben jótékonysági koncert is a Dalvarázs Show Kórus javára.

Ünnepelj velünk a Zene Világnapján Magyarország egyetlen gyermek Show Kórusának születésnapi Gála Koncertjén!
A koncerten felhangzanak a kórus valamint szólisták előadásában klasszikus musical részletek és napjaink legnépszerűbb slágerei.

A kórus működését, fellépéseit szeretnénk segíteni.

Szívesen fogadunk támogatásokat akár támogatói jegy vásárlásával, akár egyéb felajánlás formájában!

Gulag pályázat

A kormány a 2015-ös évet a 70 évvel ezelőtt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének alkalmából négy pályázati kiírást jelentetett meg a Gulág Emlékbizottság 2015. december 22-én.
A Gyerekere Hangolva Alapítvány sikeresen pályázatott az „Elhallgatott történelem” (GUL-15-A) című témakörhöz kapcsolódóan, melynek eredményeképpen több programot is megvalósítunk.