PÁDÁR BÉLA (1918-2016)

Béla bácsi A Magyar Királyi Hadseregben távírászként szolgált. Parancsnoka nem volt hajlandó vágóhídra küldeni az embereit, ezért felmentette őket a munkavégzés alól. Majd mivel nem látott más kiutat főbe lőtte magát.

Andrea nagypapája 1945. március 29-től – 1947. június 29-ig volt hadifogoly egy szovjet kényszermunkatáborban.

Béla bácsi elmondása szerint a tábori körülmények borzalmasak voltak. Barakkokban voltak elszállásolva, amit természetesen velük építtetek meg. Szinte a földön aludtak, ruhát sem kaptak, csupán az volt nekik, amit magukkal vittek. Ha szétfoszlott a ruhájuk, akkor az elhunytak ruháit hordták. Akinek nem jutott priccs, az a földbe kapart magának fekhelyet. A téli időszak volt a legkeményebb. A meleget egy hulladékból összeeszkábált kályhaféleség adta, ha olyan szerencsések voltak, hogy sikerült bele tüzelőt szerezni.

„Volt amikor kivittek minket az erdőbe fát vágni, a rönköket kellett össze rakni. Hajnalban mentünk, este jöttünk. Egy alkalommal ezután jött egy tiszt és hármunkat magával vitt. Mutatta, hogy menjünk vissza az erdőbe fáért. Volt ott egy őrbódé. Megkérdeztem az őrt, hogy mi lesz ha lőnek onnan. Azt felelte: Nem baj, akkor majd lelőnek. Csöndben mentünk hogy meg ne hallják, összeszedtünk egy kis fát s visszavittük a táborba. Megúsztuk.” – mesélte Pádár Béla bácsi unokájának.

A tábor nem volt körülvéve kerítéssel. Miért? Béla bácsi szavait idézzük: „Hova mehetett volna az ember ha nem volt semmi körülötte, csak a pusztaság”.
Volt rá példa, hogy megpróbáltak megszökni. Ketten indultak el. Egyikük megfagyott a hidegben, a másikat visszahozták, de nem sokáig élt. Agyonlőtték.
Ha valaki megbetegedett akkor elkülönítették, egy orvosnak nevezett személy ránézett, de ellátást nem kapott. Csak az élte túl a betegséget, akinek erős volt a szervezete és leküzdötte azt. A táborban raboskodók 10%-a jutott csak haza.

Az étkezésekről ezt mondta Béla bácsi:
„Az élelem pocsék volt. Mócsingos levest adtak, a kenyér valamiféle fekete massza volt. Az őrök is azt ették, amit mi”.
Ha a környéken lévő falvakban dolgoztak, az ott élőktől rendszeresen kaptak ennivalót. Az emberségesebb őrök ilyenkor elfordították a fejüket. De nem mindenki volt ilyen elnéző. Egyszer krumplit válogattak, amiből néhány szemet a rabok a kabátjukba rejtettek. Ezt észre vette a munkavezető, odaszaladt a rabhoz, jól megrángatta majd utasította az őrt, hogy lője agyon. Az őr előkapta a fegyverét, hadonászott, úgy tett mint aki mérges, a levegőbe lőtt, aztán visszavitte őket a táborba. A ruhákba rejtett krumpliból később neki is jutott.

Az oroszok nem vettették meg a mulatozást. Az egyikük mindig játszott a hegedűn, de borzalmasan. Volt egy német fogoly Stefan, akit mindig gúnyoltak, kelekótyának tartották. Egyszer kezébe adták a hegedű, hogy játsszon. Elkezdett játszani. Mindenki csak hallgatta, az oroszoknak is leesett az álla. Kiderült civilben hegedűművész volt. Onnantól jobb lett az élete, kiemelték, elvitték, hogy a tiszteket szórakoztassa. – emlékszik vissza Andrea nagyapja elbeszéléseire.

Béla bácsi egyik meghatározó élménye a következő volt: „A táborban külön voltak a német hadifoglyok. Ők ugyanolyan szervezetten éltek, mint a hadseregben. A tisztjeik utasításait követték. A munkaidő 5-ig tartott, de még nem volt befejezve a munka. Öt órakor a németek letették a szerszámokat s sorakoztak. Jött az orosz, ordítozott, hogy tovább, tovább. A német parancsnok mutatta, hogy nix, letelt a munkaidő nincs tovább. Az orosz káromkodott, csőre töltötte a puskáját, hogy lőni fog. A német erre szétnyitotta az ingét, odaállt a puskacső elé s mondta, hogy lőjél te disznó. Az orosz nem lőtt.”

Mikor hazajött a vasútnál kezdett el dogozni távírászként. Itt hosszú éveket húzott le. Emellett a hobbijának élt, amit nagyon komolyan vett. Színészkedett és rendezett. Nem is akármilyen darabokat és nem is akár kikkel. Szerepelt egy színpadon még Honti Hannával is. Nyugdíjasként a hatvani DISZI Kollégiumában volt portás.

Sajnos ezt a történetet már nem Béla bácsi tudta elmesélni, mert egy pár héttel az interjú készítése előtt, 98 éves elhunyt.

Köszönjük a történetet, hogy megosztotta velünk!